Ősz

Száradó fű hullámzik előttem,

tarka szikes tenger őszi szélben.

Gondolatom újra tavaszt ébreszt,

sárga pitypangot lát behunyt szemmel.

Százlábú bogár rálép kezemre,

amott kóbor kutya hazát keres.

Kivert gazdátlan, s hontalan eb,

gubancos szőre az égre mered.

Elmúlt egy év, őszi szél tekereg,

hajnali köddel hívja a telet.

Hófehér tájat, téli ünnepet,

mit átölel az égi szeretet.

És, a gondolatom tavaszra éhes?

Friss nyíló virágra zöld mezőben,

Isteni fényre hó foltos kertben!

Liliom bódító illatára,

mely befedi utcát, s a határt.

Akár fehér, vagy fekete a táj,

legyen zöld, s én szeretem útját!

Kóbor kutya megcsóválja farkát,

átkutatom a jó öreg táskám.

Nápolyi törmelék,-ez a tied!

szólok, hisz én is morzsából élek!

Rám nevet tarka őszi napsütés,

a kutya odébb áll, de visszanéz.

És megugatja a szegénységet

Nagy Erzsébet

Szarvas

/lizbet01/